Panel lakás
Elsőre talán zavaró is számunkra a nem
hétköznapi színkavalkád, ám mire körbejárjuk
a lakást, egyértelmű, hogy ez egy
más kultúra stílusa. Nem véletlen, tulajdonosa
több mint húsz éve él Amerikában.
Egy több mint húsz éve Saint Louis-ban élő, negyvenes
éveiben járó kétgyermekes magyar anyuka
kért fel budapesti másfél szobás panellakásának
teljes tervezésére, és a kivitelezési munkák lebonyolítására kollegáimmal.
A lakberendezői munkát távtervezésben kezdtem
el, a lakás alaprajzán annyit változtatva, hogy a konyha egyik
falát kivéve közvetlen kapcsolatot teremtettem az előszobával.
A tervek elkészültével Ingrid iderepült, és bátran mondhatom,
hogy a szimpátia és összhang az első perctől kialakult közöttünk.
Élveztem, hogy olyan megrendelővel dolgozhatok a tervezés
előkészületi munkáin, akinek pontosan olyan örömet
okoz ez a lázas készülődés, mint számomra. Kérdésemre, hogy
milyen stílust szeretne majd az új otthonában látni, azt felelte:
„pontosan olyat és annyira színeset, mintha csak átköltöztetné
az amerikai otthonát Magyarországra…”
A tervezett és kialakított arculatot máig sem tudom bekategorizálni,
a„Beach house” stílushoz egészen biztosan társul
még egy kis „Palm Beach-i” rafinéria is. Mivel a fehér a kedvenc
színem, így a ráhangolódás erre a színes világra számomra
közel sem volt egyszerű feladat, ám az egész stílus annyira új
volt és annyira elragadó, hogy szinte csak sodort magával. A
„Palm Beach”-i rózsaszín találkozása a zölddel, a kevés rattan
és arany, no meg a pálmafaminták összessége különleges hangulatot
teremtett.
A tervek véglegesítését követően nyakunkba vettük az üzleteket,
bemutatótermeket, és közösen kiválasztottuk az általam
előválogatott és ajánlott termékeket, lámpatesteket, tapétákat,
textileket. A komplett kivitelezés gyorsan és magas minőségben
elkészült, pontosan átadásra és a megrendelőm legnagyobb
elégedettségére